Eseménynaptár

Nem lesz esemény a közeljövőben!

Szülői levelezőlista

Google Csoportok
Vezetői vízitúra
Írta: Huszthy Zita   
2010. augusztus 30.

Fantasztikus vízitúrán vettek részt a vezetők az elmúlt hétvégén. A három nap alatt Esztergomból leeveztünk a Római partra. Szállást a Csízi-Schlosser család, hajókat és evezőket az esztergomi 14. Holló cserkészcsapat biztosított, amit ezúton is köszönünk!

 

Augusztus 27-én a reggeli vonattal Esztergomba utaztunk, ahol szinte rögvest vízre is szálltunk két kenuval és Lócival, akit a csónakban azonnal el is ringattak a hullámok. A nap még így a nyár végén is erősen tűzött, de összességében szuper idő volt. Veszélyt csak a dömösi szorosban lévő nagy hullámok jelentettek, de a legénység lélekjelentéte itt is győzedelmeskedett. Fél négykor már feltüntek a Visegrádi vár falai, négyre Kisorosziba érkeztünk. A fáradtságtól a vacsorát már alig tudtuk megenni, hamar aludni mentünk.

Másnap  délelőtt és délután is ment egy-egy túra a sodrással ellentétesen a sziget végébe, aztán persze vissza. Még aznap érkezett Attila és Róza, akit teljesen elbűvölt Lóci és a sziget virágai. Vacsorára csilisbab volt mindannyiunk legnagyobb örömére. Vacsora után a Mi lenne ha... című társasjáték keretében boncolgattunk egymás személyiségét.

Vasárnap a délelőtti misén megismerkedtünk egy idős cserkész bácsival (egyenruhában volt). A túrós csuszás ebéd után újra vízre szálltunk és egy kis szentendrei pihenő beiktatásával leeveztünk a Római partra. Innen közönséges szárazföldi patkányként vonattal mentünk haza Piliscsabára.

Reméljük legközelebb októberben a Mikovinyi emléktúrán Tatán, vagy jövőre egy nagyobb vízitúrán újra evezőt ragadhatunk!

 
< Előző   Következő >
Netkorzo Online Kft.