Eseménynaptár

Nem lesz esemény a közeljövőben!

Szülői levelezőlista

Google Csoportok
FAÜLTETÉS - cserkész-olimpikon környezetvédelmi megállapodás Piliscsabán
Írta: Kenéz Zoltán   
2009. november 05.
 
A szombati faültetéshez szükséges előkészületek sikeresen lezajlottak. A piliscsabai cserkészek több délután át tartó munkája során a cserkészotthonban 60 db virágos kőris várja, hogy a földbe kerülhessen és az ültetéshez szükséges karókat is kitermeltük. A Piliscsaba-Garancstető Érdekvédelmi Egyesület a Szakiskola segítségével gondoskodott a lyukak kifúrásáról.
 
A 60 db fa elültetésére 2009. november 7-én, szombaton kerül sor reggel 9 órától a Garancs-sétányon.
A cserkészek és az Garancstető lakói mellett szeretettel várunk minden cserkészszülőt és piliscsabait ásóval, lapáttal felszerelkezve!

Az ENSZ és a WOSM (Cserkész Világszövetség) „Milliárd fa” elnevezésű kampányába a Magyar Cserkészszövetség pályázatán keresztül bekapcsolódott csapatunk, az 1019. számú Csaba királyfi Cserkészcsapat. Hári Marci cserkésztestvérünk ötlete nyomán indult el a piliscsabai kezdeményezés, amelyben jelentős részt vállalt Rozovits Ferenc a csemeték, és Bakó Zsigmond a karók adományozásával.
A MOB Környezetvédelmi Bizottsága ebben az évben indította „Ültess fát itt és most!” elnevezésű akcióját, amely itt Piliscsabán kapcsolódik össze a Magyar Cserkészszövetség környezetvédelmi munkájával. Ebből az alkalomból egy jelképes faültetésre kerül sor a Konrád Alfréd Cserkész- és Lovas központ udvarán szombaton 13 órakor. Az eseményen jelen lesz Schmitt Pál a MOB elnöke, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző és felesége Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, valamint Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozó. A Magyar Cserkészszövetség részéről Buday Barnabás országos elnök látogat el Piliscsabára.

A jelképes faültetést 2009. november 7-én, szombaton 13 órakor tartjuk a Piliscsabai Cserkész, Lovas, Kulturális, Szabadidős és Sport Egyesület központjában (2081 Piliscsaba, Iskola u. 20.)
Szeretettel várjuk a cserkészek családtagjait és minden kedves érdeklődőt!


Üdvözlettel:
Kenéz András és Kenéz Zoltán
1019. sz. Csaba királyfi cserkészcsapat, Piliscsaba


Kapcsolódó weboldalak:
www.csabakiralyficserkesz.hu
www.pcsle.hu
www.mob.hu/zold
www.cserkesz.hu
 
< Előző   Következő >
Netkorzo Online Kft.